Az Egészségipari Támogatási Program szakmai workshopjára Varga Mihály pénzügyminiszter is ellátogatott.
Az újonnan indított Egészségipari Támogatási Program 86 milliárd forintnyi beruházást valósított meg, hiányterületeken hozott létre magyar gyártói kapacitást. A programban részt vevő vállalatok szakmai seregszemléje egyszerre volt rangos iparági demonstráció és a hazai egészségügy jövőjét bemutató expó.
A székesfehérvári MOL Aréna Sóstóban megrendezett iparági tárlaton Varga Mihály pénzügyminiszter a támogatási program hosszútávú hatásaival kapcsolatban elmondta, a magyar egészségipar az új kapacitásokkal együtt várhatóan évi ötszázmilliárd forint értéket állít majd elő, a szektor pedig mintegy ötvenezer embernek ad munkát.
„Átnéztük, Magyarországnak mire van szüksége, s behatároltuk azt a kört, amire támogatásokat tudunk biztosítani. Ezek azok az eszközök, fejlesztések, amelyekre természeti, ipari vagy éppen biológiai veszélyhelyzet idején egy országnak szüksége lehet. Így indult el az Egészségipari Támogatási Program, melyre összesen 67 milliárd forintot tudtunk biztosítani, összességében pedig 87 milliárdnyi beruházás valósult meg az ország számos helyén a segítségével.”
Varga Mihály szerint a program túlmutat elsődleges célján, mely a hazai egészségügy biztonságának és ellátottságának megteremtése volt. A támogatott vállalatok jelentős mértékben hozzájárulnak Magyarország exportteljesítményéhez és európai szintű versenyképességéhez is.
A MouldTech Systems több, a koronavírus-pandémiára közvetlenül reagáló fejlesztését mutatta be az ETP kiállításán. Az elmúlt hónapok során a legmagasabb minőséget biztosító és nagy hozzáadott értékkel bíró MediTray lélegeztetőgép-állvány, a MediRack univerzális infúzióállvány és a MediCart multifunkcionális kórházi vizit eszköz, valamint a PandeGuard arcpajzsok többezer példánya segítette az egészségügyi dolgozók mindennapjait.
Címlapkép és videó forrás: Varga Mihály Facebook